Újév kezdetén

Az új évkezdet – akár a Szent Éjt, mikor a Fény a sötétségbe jött, akár Szilveszter pápa napját vesszük annak – alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk a mögöttünk levő esztendőről (Isten-időről) és az imént kezdődöttről. Számba vesszük mihez kezdtünk a nekünk adott Isten idővel. Mert minden idő az Istené. Mi csak a kegyelem által részesülünk belőle, létezésünkkel. Szabadon gazdálkodhatunk vele, mert az Isten végtelenül türelmes. S mihez kezdtünk vele? Nos, nagyjából úgy viselkedtünk, mint sok éve már. Rablóként, zsákmányként tekintettük az értékes időt. Sajnáltuk a jóra, elpazaroltuk az értéktelenre. Vajon előrébb jutott a világ a jóban, a szeretetben? Vajon több figyelmet szenteltünk az igazságra, a jótettekre? Vajon serényen kerestük a lehetőséget a szépre, a jóra? Sajnos nem. Ismét adósai maradtunk az esztendőnek, az Istennek. Az sem igaz, hogy nem tett senki semmi jót, hanem, hogy tetteink végső eredője súlyosan hiányos. Sokkal kevesebb jót teszünk, mint amennyit elmulasztunk. Vagy amennyi rosszat teszünk. Pedig vészesen közelít az elszámolás órája.

Miért hiszi az ember, hogy megúszhatja? Ha a boltba mégy vásárolni tudod, hogy fizetned kell, ha megrendelsz valamit a neten tudod, hogy fizetned kell, ha a piacon vagy tudod, hogy fizetned kell. Megannyi helyzete az életünknek, ahol tudod mivel tartozol és azt is tudod, ha nem fizetsz adós maradsz. Csak épp azt nem akarja észrevenni az ember, hogy a tetteinkért is fizetnünk kell. Fizetni a rossz szavakért, fizetni a bántásért, fizetni a káromkodásokért, fizetni az erőszakoskodásokért fizetni a meg nem tett jóért, fizetni az elmaradt mosolyért. S ez mind adósság. Mennyi is lehet az adósságunk?

Épp annyi, amennyi baj visszaérkezik hozzánk. S még, hogy kellemetlenebb legyen, nem csupán saját hátralékaink nyomasztanak, hanem a közös adósságok is. Mert a sok baj és szerencsétlenség, talán nem a mi tetteink következménye? Az árvizek, a viharok, a vörösiszap pusztítása, az éghajlat egyre erősebb változása, összeomlása, az egyre mélyülő társadalmi válság, a közömbösség, a szeretetlenség, a bűnözés eluralkodása, sőt polgárjogot nyerése, a fajtalankodás, talán nem a mi kapzsiságunk eredménye? "Jól" akartak élni nagyszüleink, szüleink és ezért feláldozták a ma felnövők jövőjét. Rá kellene ébredni, hogy ez a felfogás, ami az anyagi jólétet helyezte mindenek elé megbukott, s nem is tartott valami sokáig. Összesen alig néhány évtized volt. És már itt is a vége.

Mert bizonyosan vége lesz. Már itt van az előszele, csak úgy tesz a többség, mintha meg lehetne úszni az adósságok rendezését. Ma még attól félnek a legtöbben, hogy jön a bank és viszi a házat, de nincs már messze az idő, amikor ez a boldog békeidőket fogja jelenteni. A világ nemzeteinek vezetői ész nélkül kapkodnak fűhöz-fához, ki erőszakot fontolgat, ki pénzt nyomat, ki reklámozza magát, ki szövetkezik. De a megoldást nem tudják, mert az a bukásukat jelentené. Le kell mondania az embernek a hatalomvágyról. Mindenképpen el fogja veszíteni e "kincsét". Szépszerével vagy erőnek engedve.
 

Szomorkodjunk? Dehogy! Sőt, örüljünk, hiszen ez lassanként eljövő szabadulásunkat jelenti. Megszabadulunk egy sor hazugságtól. Össze fog roskadni az a képmutató és alattomos világ, ami most elszívja az emberek alkotó erejének javát. Eltűnik a süllyesztőben az a rendszer, ami rabszolgává, kiszolgáltatott fogyasztóvá züllesztette az embert. Ismét – sokaknak kényszerű – érték lesz a munka, az önfenntartás képessége, a közösségben való munkálkodás. Semmivé lesznek a nagy virtuális vagyonok. Értéktelenné a pénz csinálta foglalkozások. A szolgáltatóipar a töredékére zsugorodik. Az emberek többsége visszakényszerül a termelő életmódba. Eltűnnek az értéktelen celebek, média által felfújt üres és hasznavehetetlen figurák.  Mindez fájdalmas lesz, mivel a legtöbben hozzá idomultunk ezekhez a feltételekhez, viselkedés mintákhoz, megoldás mintákhoz és nagyon nehéz lesz mindettől megszabadulni. Mégis nincs más út. Nem lesz más út.
 

Tehát örüljünk és készüljünk ezen a most kezdődő új évben már arra az időre, amikor ismét saját sorsunk irányítói leszünk. Bizalmunkat és reménységünket vessük Istenbe, az Ő fiába, Jézus Krisztusba. Mert az eljövendő idők javunkra lesznek. Ha eddig nem tettük, de ha tettük, akkor is imádkozzunk szüntelenül, dicsérjük az Istent, áldjuk az Istent. Hagyjuk el a szomorkodást az aggodalmaskodást, a búsulást, mert reményeink egy része ha nem is úgy, ahogy szeretnénk, de teljesül. Ne mulasszunk el semmilyen alkalmat a jó tevésére, mindig legyünk készek az irgalmasság cselekedeteire, keressük Istenben hívő testvéreink társaságát, mert szükségünk lesz egymásra, egymás segítségére. Készítsük fel magunkat minden tekintetben. Most ugyan még "tombolni fog" a világ, a mostani világ, de ez már csak egy végjáték, egy utolsó fellángolás. Még egy utolsót lobban, hogy elhamvassza tartalékainak maradékát is. Erre készüljünk, erre az örömre már ezen az éven, mert utána, ha szerényebb díszletekkel  is, de egy jobb világ építése kezdődhet el.