Nagyböjti gondolatok

 

A Nagyböjt - kapcsolat Jézussal 

 
A Nagyböjt az a liturgikus időszak, ami meg-térésre, meg-újulásra, Jézushoz való oda-fordulásra hív. Fizikailag állandóan változunk: növekedésben, fejlődésben vagy éppen szerveink romlásában, gyengülésében vagyunk. A spirituális változás viszont a Jézussal, Istennel és a Szentlélekkel való kapcsolatunk intimitásában jelentkezik. Ennek a viszonynak a dinamikája az, ami ápolja és fejleszti spirituális állapotunkat és érésünket. 
 
 
A Nagyböjt üzenete: figyeljünk és válaszoljunk! Figyeljünk arra, mikor, hol és hogyan van jelen és tevékenykedik  Jézus mindennapi életünkben, de az öröm, a kihívás, a zűrzavar alkalmaiban is! Figyeljünk arra, mikor és hogyan próbáljuk nem észrevenni jelenlétét, hívását, visszahúzódni tőle!  Figyeljünk a vele való kapcsolatunk humorára és játékosságára, finomságára és komolyságára! A kapcsolat ritmusára: amint közeledünk a Szenthez és távolodunk tőle. Figyeljünk a hívásokra és a kísértésekre! Próbáljunk annyira teljesen megérkezni ebbe a különleges kapcsolatba, amennyire csak tudunk! Azután válaszoljunk - a kapcsolathoz illően! Válaszunk továbberősíti majd a kapcsolatot. 

 
A Nagyböjt nem önmagáért van. Amint a Szentírás mondja: nem az imádság, a böjt, az alamizsna kedvéért imádkozunk, bőjtölünk, adunk alamizsnát. Ez a válaszunk Jézusnak. Jézus nem azt kéri, hogy mondjunk neki köszönetet, csak azt, hogy hagyjuk, hogy szeressen. Ez a szeretet megváltoztat minket. Kapcsolatunkban Jézus a kezdeményező. Ismer minket, a nyalvünkön beszél. Ebben az intimitásban szabad vagyok és hagyom formálni magamat. Fokozatosan vagy hirtelen  új teremtménnyé szeret engem. Legmélyebb vágyam, hogy viszonozzam szeretetét. 

 
Nagyböjti válaszom egyedi lesz. Lehet, hogy arra hív Jézus, hogy többet imádkozzam és lehet, hogy az én imám éneklés, művészet, írás, kertészkedés, halászat, fafaragás, liturgikus cselekmények vagy éppen az, hogy csendben vagyok.  Iima az, ami növeli bennem Isten jelenlétének tudatosságát. Lehet, hogy önmegtagadásra hív Jézus - hogy tagadjam meg magamtól egy időre az ételt, az újságolvasást, mobiltelefonálást, társaságba járást. Lehet, hogy adakozást kíván: hogy pénzt adjak, vagy önmagamat a szegényeknek, hajléktalanoknak, idegeneknek, vagy éppen a társamnak, családomnak, barátaimnak vagy a szomszédoknak.  

 
A Nagyböjt a stabil kapcsolat építésének időszaka, időnként talán könnyekkel és lelkifurdalással, de mély örömmel és szabadsággal is - mindez Jézus Krisztus nevében. Útunk végén a dicsőséges feltámadás reggelén arra az örömteli felismerésre juthatunk, hogy igen, a gonosz létezik és megtapasztaljuk a fájdalmat és a szenvedést, de Isten soha nem hagy el minket, végtelen, ingyenesen ajándékozott szeretetében élhetünk. 
 
Áldjon meg minket Isten nagyböjti útunkon!  

 

 

Megtisztulást

Kevés alkalommal ragadta magával Jézust az indulat. Ezen ritka esetek közé tartozik, amikor kötélből font ostorral kergette ki a kereskedőket és pénzváltókat a jeruzsálemi templomból. Őket természetesen nem valamiféle vallási buzgalom vitte oda, sokkal inkább, hogy mások hitéből hasznot húzzanak Többen talán értetlenül szemlélték, ahogy a mindig békességes és türelmes "tanító" indulattal felforgatja az árusok és pénzváltók asztalait. Amikor megpillantotta a vásári forgatagot, ez az eszelős, sem istent, sem embert nem ismerő, lelketlen "profitőrület" joggal dühítette fel Jézust. (Ezek a kereskedők szó szerint helyben biztosították a messziről érkező zarándokok számára az áldozatbemutatás "kellékeit".) (Vö.: Jn 2/13-17.) Milyen bántó és elszomorító lehetett számára a vásárcsarnokká alacsonyított isteni hajlék...
A vásárcsarnok lármától hangos forgatagát mindannyian könnyedén magunk elé tudjuk képzelni. Az a hely, ahol árusok és vevők hangosan alkudoznak, miközben a zsebtolvajok is szorgosan "munkálkodnak". Minden eladó igyekszik elhitetni, hogy az övé a legjobb portéka. Mindenféle ember jelen van. Ez a légkör előbb indítja megbotránkozásra, semmint csendes meditációra azt, aki odatéved. Mindezt Jézus az imádság, az elmélyülés szent helyén találta. Ne csodálkozzunk azon, hogy indulatba jött. De ma vajon hány helyről kergetné ki hasonló vehemenciával az álszent képmutatók tömegét...
Manapság is akadnak olyan "templomlátogatók", akiket ünnepnaponként sem a lelkület visz lsten házába, hanem valamiféle haszon reménye. (Különösen a politikai választások közeledtén jut mindig eszembe a fenti történet. Hiszen ilyenkor értékes szavazatok vásárcsarnoka a templom. Tisztelet a kivételnek, de többen csak "prezentálnak" itt is...)
Az ember, aki a külsőre figyel, könnyen megtéveszthető. A jámbor jeruzsálemi zarándok is megbízott a kereskedő "vallásos szolgálatában", aki viszont minden további nélkül becsapta őt. Azonban Jézus átlátott rajta, ahogy rajtunk is átlát. Megtisztította a templomot. Böjt ideje különösen is a tisztulás időszaka. Testünk a lélek temploma, s ha nem űzünk ki belőle mindent, ami szentségtelen, ami gyalázatos... - mérgezzük magunk körül a légkört templomon belül s kívül -, vajon különbek vagyunk-e, mint korunk gyűlöletet és háborút szító kufárjai?

 

A birtoklás rabságában

"Emlékezz ember, hogy por vagy és porrá leszel" - hangzott a pap ajkáról az elgondolkodtató mondat, miközben hamvazószerdán - a katolikus liturgia szerint - hamuval keresztet rajzolt a hívő ember homlokára. A hét derekától legnagyobb keresztény ünnepünk előkészületi idejét éljük. Farsang vígságtól, jókedvtől hangos napjai elperegtek: báli ruháinkat, jelmezeinket az önvizsgálat és mértéktartás szürkébb, ám annál érdemszerzőbb köntösére cseréljük. A negyvennapos nagyböjt kegyelmi idejében ismét esélyt és lehetőséget kapunk lelkiéletünk jobbítására.
Böjtölni? - kérdezi ingerülten a kizárólag materiális síkon gondolkodó. Most, amikor annyi megszorítás ér bennünket amúgy is? Nem érti, hogy a szeretetből meghozott áldozatok sora nem megfosztja az embert, éppen ellenkezőleg, bensőleg nemesíti meg, hiszen a lelki "méregtelenítés" egyetlen igazán hiteles eszköze.
A világ nagy problémája éppen az, hogy képtelen az ember böjtölni, nem tud lemondani. Míg másutt a minimális feltételek hiányában sorra halnak éhen gyermekek, felnőttek egyaránt, addig Európa és a nyugati társadalmak a szerzés rabságában élnek. Olyannyira kiszolgáltatták magukat ennek az ördögi kísértésnek, hogy üres zsebbel sem tudtak/tudnak nemet mondani. Nagyon sokan engedtek a fogyasztásra ösztönző különböző "trendeknek", s tulajdonképpen semmi nélkülözhetetlent nem vásároltak, miközben folyamatosan adósodtak el. Most pedig sokan csodálkozva egymásra mutogatnak és bűnbakot keresnek...
Nem ment önként a lemondás, most kényszerből kell elviselni. Meg kell tisztulnia társadalmi szinten is az embernek. A kísértő diadalt ül. Negyven nap és negyven éjjel. Vajon sikerül-e megállni a teljes erkölcsi és gazdasági megsemmisülés felé vezető úton? S.O.S. - mentsétek meg lelkeinket! Szembesülnünk kell bűneink következményeivel, szembesülnünk kell a szenvedéssel. A szenvedés azonban nem feltétlenül azonos a szörnyű véggel, hiszen Jézus Krisztus áldozata árán húsvétkor értelmet nyert a kereszt erejében.
    A sátán tombol és támad. Nem véletlenül, hiszen most dől el, hogy az ember végleg elbukik vagy új életet kezdve ismét talpra állhat. Induljunk benső pusztánk csöndjébe, vívja meg ki-ki saját harcát a kísértővel! Minden egyes győzelem után jobb lehet a világ...
 
 
 
A  jó szándék és a hit
 
A bűnnel szemben tehetetlennek látszik az ember. A maga módján küzd ellene, s tulajdonképpen ez a küszködés határozza meg az életét. Mit tegyen bűneivel, ébredező lelkiismertével? Erre a kérdésre még a legmodernebb pszichológia sem tud megnyugtató választ adni. Hit és Isten nélkül lehetetlen végleges megoldást találni.
Még a testi betegségnél is súlyosabb csapás a bűn bilincsébe vert lélekkel élni. Ezért valahányszor Jézus beteg emberrel találkozott, először mindig a lelkét, aztán a testét gyógyította meg. Így tett azzal a kafarnaumi bénával is, akinek hordágyát barátai - a nagy tömeg miatt - csak a boltíves, tapasztott sárral készített tetőt kibontva tudták Jézus elé bocsátani. A barátok együtt érző, segítő szeretete s a beteg hite, ezúttal is meghallgatásra talált. S míg az "okoskodók" azon tanakodtak, hogy Jézus vajon jogosan járt-e el, a többieket a csoda Isten dicsőítésére indította. (Vö.: Mk 2/1-12.)
Milyen egyszerűnek látszik: a jó szándék és a hit mindig kiengesztelődött szívet terem - meghozza "gyümölcsét". Amikor viszont az ember hosszas magyarázkodásba kezd; amikor tántoríthatatlanul ragaszkodik saját igazához; amikor sem a szemének, sem a fülének nem akar hinni, nos olyankor már nem az üdvösség ösvényét járja, sokkal inkább önzés, bosszú vagy leszámolás vezérli.
Akit a "kemény" racionalitás irányít, rendszerint a bűnt újabb bűnnel tetézi meg. Most, amikor a gazdasági válság beárnyékolja, lassan eléri privát életünket, talán még ingerlékenyebbek vagyunk. Terjed az erőszak. Azonban ez sem lehet elég ok arra, hogy rágalmazva, pocskondiázva mások lelkébe gázoljunk. A verbális erőszak mellett elkötelezetteknek nem ártana fontolóra venni ezeket a gondolatokat. Az erőszak mindig az emberi tehetetlenség kifejezője...
Kizárólag emberi erőre támaszkodva képtelenek vagyunk szabadulni a bűn nyomasztó súlya alól. A világ békessége az egyes ember lelkében kezdődik el, abban a pillanatban, amikor képes lesz bűneit megnyugtató módon rendezni...