Keresztúti ájtatosság

Elmélkedő imádság, mellyel a hívők fölidézik Jézus keresztútjának történéseit.
Végzéséhez hozzátartozik a mozgás, azaz végig kell járni a stációkat, mert ez segíti az átélést és azonosulást a szenvedő Jézussal. Betegség vagy más súlyos akadály esetén ez elhagyható, s egy-egy szentképet vagy ún. stációs feszületet szemlélve is végezhető. A megfelelő fölkészültséggel végzett keresztút teljes búcsúval jár.


A közösen végzett ájtatosságot vezetheti pap, de laikus is. VI. Pál pápa (1963-78) óta Rómában, a Colosseumban a nagypéntek esti keresztutat a pápa vezeti.
Végezhető imakönyvből, keresztút-gyűjteményekből, vagy kötött szöveg nélkül, saját szavakkal. Az elmélkedő szövegek összeállíthatók teljes egészében a Szentírásból is, a 6. stáció kivételével valamennyi stáció közvetlenül vagy közvetve az evangéliumra épül.


Az ájtatosság sajátos napja a péntek (bármely más napon is végezhető, főként magánáhítatból). Nagyböjt péntekjein az egyház közösségben végzi, különleges jelentőségű a nagypénteken délelőtt 9 vagy délután 3 órakor végzett ájtatosság.


A keresztúti ájtatosságra lelkiismeretvizsgálattal és a tökéletes bánat felindításával jó készülni. Az ájtatosságot keresztúti ének vezeti be. A stációk előtt a keresztúti ének egy-egy versét éneklik (a stáció történését tartalmazza), majd térdet hajtunk, és az „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged” verzikulusra mindenki válasza: „Mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Ezután következik az elmélkedő szöveg (szenvedéstörténet részletei stb.) olvasása, majd rövid, csöndes, belső elmélkedés. A stációt a Miatyánk, Üdvözlégy, Könyörülj rajtunk, Urunk, könyörülj rajtunk! imádságok zárják, majd a keresztúti ének újabb verse elvezet a következő stációhoz.


A keresztúton nem egy halott emléke előtt tiszteleg a lélek. Jézus szenvedésének és halálának szemlélésében a mindig élő Isten Fia és az Ő elevenítő Lelkének természetfölötti hatásai, kegyelmei adatnak a megfelelő módon közeledő léleknek. Ezek termik azokat a gyümölcsöket, melyek minden keresztény számára szükségesek a saját életének keresztútján. Ugyanis Krisztus követése a keresztúton nem külső utánzása valaminek, hanem tanítvánnyá, hasonlóvá formáló benső tevékenység (vö. Fil 2,58). A szenvedés szemlélésében a lélek megkapja a kegyelmet (ki-ki a hite, ill. hitbeli fölkészültsége szerint), hogy megismerje, megszeresse és gyakorolja azokat az erényeket és tökéletességeket, melyeket Jézus a keresztútján mutat számára.
 

Keresztút (lat. via crucis, via dolorosa)


Eredetileg az a kb. 0,5 km-es útvonal, melyen Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára (vö. Mt 27,37; Jn 19,17-19).

Ma a Via Dolorosa Jeruzsálemben.


Jézus keresztútjának néhány állomását nagyon korán kővel vagy kápolnával jelölték meg. A hagyomány szerint Jézus Anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az ún. szent körutat (Utolsó vacsora terme, Annás és Kaifás háza, Golgota, Szentsír, Praetorium, Getszemáni kert, Olajfák hegye, Kidron-völgy, Sion hegye).


A 14. századtól a ferencesek által vezetett zarándokok vagy ugyanezt az útvonalat, vagy a Praetorium-Szentsír közti 14 emlékhelyet (nem egészen azonosak a maiakkal) járták keresztútként; utóbbit először az angliai William Wey nevezte stációnak, állomásnak.


A keresztúti ájtatosság helye, templomban vagy szabad téren fölállított stációk. Nyugaton, német területeken állították először. Kezdetben Jézus szenvedésének csak az első és utolsó stációját jelölték meg domborművekkel vagy szobrokkal (1468: Lübeck, Jeruzsálem-hegy). Majd a római stációs templomok számából alakították ki a hét stációt (1505 k. Nürnberg, majd Bamberg; ilyen keresztút van az esztergomi Szent Tamás hegyen is): 1. Krisztus vállára veszi a keresztet; 2. először esik el; 3. találkozása Máriával; 4. másodszor esik el; 5. Veronika kendője; 6. harmadszor esik el; 7. sírbatétel.


Varallóban (Itália) 1520 körül 43 stációig bővítették a kereszutat. A Theatrum Terrae Sanctae (Köln, 1590) 12-t sorol föl a mai stációk közül, melyekhez a spanyol Antonius Daza OFM Exercicios espirituales (Barcelona, 1625) c. művében hozzáfűzte a keresztről való levétel és a sírbatétel stációit. A szám 14-ben való rögzítéséhez a 16. sz. Jeruzsálem-leírások járultak hozzá. A 14 stációs keresztút világméretű elterjedése Porto Maurizio-i Szent Lénárdhoz fűződik: 1731-ben és 1742-ben a búcsúk kongregációja az általa meghatározott formát fogadta el a keresztút végzéséhez. A Nyugaton kialakult forma visszahatott Jeruzsálemre is. 

A keresztút az idők folyamán kiformálódott 14 állomása:
1. Jézust halálra ítélik;
2. vállára veszi a keresztet;
3. először esik el a kereszt súlya alatt;
4. Anyjával találkozik;
5. Cirenei Simon segíti vinni a keresztet;
6. egy asszony (Veronika) megtörli kendőjével Jézus arcát;
7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt;
8. beszél a síró asszonyokhoz;
9. harmadszor esik el a kereszt súlya alatt;
10. megfosztják ruhájától;
11. keresztre szegezik;
12. meghal a kereszten;
13. leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik;
14. eltemetik.

Az egyes stációkat Jézus szenvedésének ábrázolásai (stációképek) jelzik, majd a zárókép a föltámadásra utal. Templomokban a 14 stációképet a falon körbe, egy-egy kisebb kereszt alatt helyezik el, általában a stációt jelző római számmal együtt. A szabadban (hegyen) emelt keresztút 14 stációs kápolnából vagy oszlopból áll, és Kálváriához vezet.


A Colosseumban XIV. Benedek pápa (1740-58) 1740-ben állított keresztutat, melyet 1874-ben a szabadkőműves olasz kormány eltávolított. 1925-ben ugyanott nagy keresztet állítottak, melyhez VI. Pál (1963-78) pápa óta a nagypéntek esti keresztutat maga a pápa vezeti.