Szentlélek a családban
Isten nem csak
az embert, hanem a családot is saját képére és hasonlóságára teremtette: ahogy
az Atyát és a Fiút a Szentlélek köti össze, úgy a szülők között is összekötő
kapocs a Szeretet Lelke. Így a család kis egyházként (II. János Pál pápa
szavaival: családegyházként) működik. A házasok között működik az egyesítő
Lélek. A Teremtés könyvében Isten ezt mondta: „lesznek ketten egy testté”, amit
Jézus is megerősített, és ezzel egészített ki: „Most már többé nem két test,
hanem csak egy”. Ezzel is kifejezte, hogy az Isten valóban a Szentháromság képét
akarja bemutatni a családokban.
Ebből a szerelemből születik az új élet, a gyermek. A Szentlélek, aki az
emberiség történelmében minden jó kezdetekor, minden megújulásnál jelen van (pl.
a világ teremtésénél, a vízözön után, pünkösdkor és azóta is mind a mai napig),
ott van minden gyermek fogantatásánál is: új életet teremt a házasok kölcsönös
szeretete által.
A testvéreket egy apa és egy anya köti össze, növekednek, nevelkednek Jézus
igazságaiban a keresztény családon belül, és növekednek a szeretet lelkületében.
Jézus azt ígérte tanítványainak: a Szentlélek megtanít titeket mindenre. Ez
éppen a családban kezdődik: a hívő szülők a gyermekek első hitoktatói, ők azok,
akik türelemmel és szeretettel tanúskodnak nekik az élő Istenről, aki titokzatos
szeretetegységben él három személyben.
A jó családban az idősebb testvérek is nevelik a kisebbeket, és így vertikálisan
és horizontálisan is megmutatkozik az egymás iránti szeretet, az egymás iránti
figyelmesség. A Szentháromság személyeinek mintájára a családtagok a kölcsönös
szeretet titkát tanulják meg egymástól.
Itt mutatkozik meg a szülők és a nagyobb testvérek felelőssége is: arra
használják-e pozíciójukat, hogy megtanítsák erre a gyermeket, a testvért, vagy
visszaélnek hatalmukkal és zsarnokoskodnak a gyengébb fölött?
A Szentlélek Jézus célját akarja beteljesíteni a hívekben: „legyetek egyek, mint
ahogy Atyám és én is egy vagyunk”. Az emberiség ezt a családban kezdi tanulni,
az Istentől elgondolt legősibb, legtermészetesebb kis közösségben. Mert a jó
családban együttélés, együtt-tervezés, együttmunkálkodás folyik, sőt az együtt
szenvedést, az egymással való szolidaritást is ott kezdjük tanulni.
A családban tanulja meg az ember legkönnyebben a mennyországba jutást, hiszen
„ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük”. Ez
pedig azt jelenti, hogy az egymást szerető családban láthatóan megjelenik az
Isten országa – már most is.
A közös imádságra is a Szentlélek hívja a házaspárokat kettesben és
gyermekeikkel együtt is: a Szentírás olvasására, az együtt imádkozásra. Amit
Jézus a nagy egyházról jövendölt, az a „kis” egyházra, a családegyházra is
vonatkozik. Miként a mustármag a picinyke magból hatalmas fává növekszik, úgy nő
a család is: két ember szerelméből létrejön a szentségi házasságban megerősített
kapcsolat, amely később bővül a gyermekekkel is. Jákob 12 gyermekéből több ezres
nép lett, amely háromezer éve él már Jákob áldásából – Isten Szentlelkének
kegyelméből.
Igaz, hogy ma már kevesebb a nagycsaládos, de hála Istennek látni még olyan
egészséges lelkületű keresztény családokat, ahol annyi gyermek születhet,
amennyit Isten ajándékozni akar nekik, és nem amennyit a szülők önzésből vagy
hitetlenségből vállalni mernek. Pedig minden gyermek nem csak újabb terhet,
hanem újabb örömöt is hoz a családba.
Ahol a szeretet Lelke, ott az Isten. Fordítva is igaz: ahol beengedik az élő
Istent az emberi kapcsolatokba, ott működni kezd a szeretet szelíd Lelke, oda
örömmel érkezik haza minden családtag: gyerek, férj, feleség.
Ezt tervezte el Isten az ember megteremtésekor, hogy megtapasztalhassuk az Ő
szeretetközösségét és benne az Ő örömét is. Ezt kell törekednünk megvalósítani
családunkban szülőként, gyermekként, testvérként. A Sátánnak éppen ezért nem
tetszik ez, ezért is éri annyi támadás mostanában a családot. Sokan nem
tapasztalhatják meg a családnak mint szeretetközösségnek örömét, istenélményét,
mert széthullott vagy szeretetlenséggel küzdő családban élnek. Azonban ők is
gyakorolhatják a szeretetet a körülöttük lévők felé, csatlakozhatnak valamilyen
kisközösséghez egyházunkon belül – a lényeg az, hogy mindig a kölcsönös szeretet
és a másik java vezessen bennünket, mert így kerülhetünk egyre közelebb az Isten
szép országához.