Isten ajándékai

Gyakran halljuk a prédikációban, hogy ne a világi örömöknek éljünk. Sokszor úgy érezhetjük, az Egyház - esetleg Isten - meg akar fosztani minket minden örömtől, legalábbis a földiektől, arra hivatkozva, hogy "bezzeg majd a mennyben milyen boldogok leszünk". Ismerjük a mondást is: "ami jó van az életben, az mind törvénytelen, erkölcstelen - vagy legalábbis hizlal"

Azonban az Egyház korántsem örömtelenségre, "savanyúságra" hív. Egyszer megszámolta valaki: az örvendezésre való felszólítás 800-szor szerepel a Bibliában! Isten örömünkre teremtette a világot. A Sátán az, aki - mint mindent - megpróbálja eltorzítani a valódi, mély örömöket, elsekélyesíteni azokat, silány utánzatokat mutatva be igazi örömként. Azután elhiteti velünk (mint Ádámékkal), hogy Isten irigy, nem akarja, hogy élvezzük az életet...

Ajándék és öröm - a szexualitás

Pedig a kereszténység valójában az ember legmélyebb, igazi vágyaira reagál. Az élet minden területén. Beleértve a szexualitás ajándékát is, amit sok ember a vallásos életén kívül álló dologként, mintegy tabuként kezel, pedig ez a házasság szentségének beteljesítője!

Isten azt akarja, hogy élvezzük egymás testét. De a testi szerelem is csak akkor elégíti ki legmélyebb vágyainkat, ha a biztonság, tisztelet, a teljes odaadás és elfogadás légkörében történik. Ez pedig értelemszerűen csak a házasságon belül történhet. Ott viszont történjen félelem nélkül, ne habozzunk elfogadni ezt az örömet a házasság késői korszakában sem! Egy sokat gyóntató pap mesélte, hogy nem győzi felvilágosítani idősebb gyónóit, akik azzal jönnek hozzá, hogy "ebben a korban már nem illik", hogy nem hogy bűn lenne, hanem inkább szükséges, hogy a házasságot testben is megéljük annak egész folyamán, hiszen testben élünk, nem csak lélekben.

Ártatlan örömök, sztárok

Isten akarata tehát, hogy élvezzük ajándékait, de úgy, hogy emberi (azaz Isten-képű) méltóságunkról nem mondunk le. Még az "ártatlan" örömökkel is előfordulhat azonban, hogy elszakítanak Istentől és a többi embertől. Talán ez az az eset, amikor az Egyház világi örömökről beszél. Ideiglenesen kielégítenek, de nem töltik be szívünk legmélyebb vágyait. A bűn ilyenkor ott rejlik, hogy egyes dolgok, élvezetek azt a helyet foglalják el a szívünkben, ami Istent és a felebarátot illetné meg. Ráadásul nem tesznek igazán boldoggá.

Elég beleolvasni bármelyik újság "sztárhírek" rovatába. X. most jött ki az alkohol/drogelvonóból. (Mi elől menekült ezekhez a szerekhez?) Y. válik a harmadik feleségétől. (Nem lehet túl boldog, harmonikus a magánélete.) Z-t depresszióval kezelik.

Miért van az, hogy azok, akiknek a világ szemében minden megadatott - hírnév, vagyon, szépség, szex, siker - mégsem boldogok? (Pedig önmagában véve egyik sem bűn.) Érdemes ezen elgondolkozni, mint ahogy azon is, hányan áldoznának fel mindent, hogy belőlük (vagy gyermekükből) is olyan híres sztár legyen, mint a fent említettek. Vajon belegondolnak, mire vágynak?

Amikor Isten elvesz

Tény azonban az, hogy Isten, aki számtalan ajándékkal halmoz el minket, olykor elkérhet tőlünk valamit - hogy valami többel, sőt, Önmagával ajándékozzon meg. Sokszor csak úgy tud adni nekünk, ha elvesz valamit - mert a szívünk tele van más dolgokkal, ügyekkel, érzelmekkel - "nem fér bele" az ajándék, ami pedig igazán javunkat, legbenső vágyaink kielégítését szolgálná. Ha ilyenkor Ő azzal lép, hogy maga csinál helyet a szívünkben úgy, hogy elvesz valamit - az külön kegyelem. Még ha elsőre nem is látszik annak.

Ki lehet boldog?

Akkor végül is mitől lehet boldog valaki? Sokan sokféleképpen megfogalmazták már a választ. Azt hiszem, akkor vagyunk boldogok, ha a helyünkön vagyunk, és ezen a helyen kölcsönösen kielégítő kapcsolatban állunk a számunkra fontos személyekkel: Istennel, a házastársunkkal (ha van), a gyermekeinkkel - persze kifelé bővíthető a kör. Fontos még, hogy mindenhez a valódi értékének megfelelően viszonyuljunk, ne cseréljük fel a jelentős dolgokat a lényegtelenekkel. Ne terheljen le például, ha egy távolabbi rokon igaztalanul rosszat mond rólunk - de vegyük komolyan, ha az imaéletünk kezd elsekélyesedni.

Ne féljünk elfogadni a földi örömöket! Isten bőségesen ad azokból is. Akik nem merik élvezni adományait, azok (jó eséllyel) farizeusi lelkületűek. A fontossági sorrendre azonban vigyázzunk, mert az viszont tény, hogy ezek a földi örömök meg sem közelítik a mennyei boldogságot. A világ gondjai és örömei között el ne felejtsünk a lelkiekre figyelni, mert akkor a Sátán elérte célját. Istenre figyeljünk, és a többit mind megkapjuk hozzá.


vissza