Nagyböjti elmélkedés

A böjtnek semmi köze a fogyókúrához, a böjt nem a szépségszalonok ajánlatlistáján szerepel; ha te csak azért "böjtölsz", hogy szebb legyél, akkor kár elkezdened. Mire való a böjt? Miért beszélünk negyven napon át önmegtagadásról, áldozatról, lemondásról? Annyi bajjal jár az életünk, minek még "külön keresztet" keresni a nyakunkba? Honnan bennem a nagyböjt szeretete? Hiszen nem vagyok fakír, nem járok fájdalomelviselési kurzusra, s ha lyukas a fogam, én sem allelujázni kezdek, hanem megyek a fogorvoshoz.

A nagyböjti könyörgéseket olvasva, mindegyik arra buzdít, hogy az áldott nagyböjti időt használjuk föl lelkünk erősítésére, tisztítására, s vegyünk át valamit Jézus szenvedéséből. Miért kell ez az út? Mi az értelme? Miért kívánja tőlünk Jézus, hogy kereszttel a vállunkon menjünk utána? Miért nem mehetünk "csomag" nélkül? Miért kell elvesztenünk az életünket, hogy megnyerjük azt? Mit megtesz egy birkózó azért, hogy helytálljon a versenyen. Mennyi áldozatot hoz egy színésznő, hogy a színpadon jól szerepeljen. És sorolhatnánk tovább a példákat, de Szent Pál megállít és azt kérdezi tőlem: komolyan veszed te az örök életet, vagy csak beszélgetsz róla?

Mennyi áldozatot tudunk hozni véges célokért, de ha a Végtelenért kell áldozat, azon reklamálunk. A nagyböjti idő: edzés, és ennek az edzéstervnek a lényege:
 


Közelebb Jézushoz
 

Máté evangélistától ismerjük ezt a jelenetet, hogy egy beteg gyermek édesapja "ezekkel a szavakkal" keresi föl Jézust: "Uram, könyörülj fiamon!... Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani"...

Miután Jézus meggyógyítja a fiút, a tanítványok kíváncsiak lesznek arra, hogy ők miért voltak tehetetlenek a betegséggel szemben. S akkor Jézus "gyönge hitüket" okolva megjegyzi: "ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel." (Mt 17,14-21).

Most tanulják a tanítványok, hogy Jézushoz hasonlítani nem olcsó lelkesedést jelent. Nem szavainak, mozdulatainak, gesztusainak "utánzását" jelenti, hanem azt kellene tenniük, amit Ő tesz - imáival és böjtjeivel együtt. E nélkül nincs "eredmény", nincs csodálatos gyógyulás, nincs szívek megbékélése, e nélkül csak vallásos tanfolyamvezetők lehetnek, de nem apostolok.

Nagyböjt napjai azt a ragyogó esélyt kínálják nekünk, hogy komolyan vegyük Jézus követését. Komolyabban, mint azelőtt!

Mi mindent veszünk mi itt komolyan! Mennyi felesleges, tünékeny dologra, porrá váló valóságra áldozunk iszonyatosan sok energiát! S egyszer csak homlokunkon a hamu - a mulandóság mementója - és megkérdezi tőlünk: mire való az, amit teszünk, mi a fontos számunkra, mire pazaroljuk az életünket? Magtárainkat nagyobbítjuk? Csűreinket tágítjuk? Veszünk még két hűtőládát?... Te esztelen gyűjtögető - halljuk a jézusi szót - még ma éjjel számot kell adnod magadról, s oly szegény leszel, mint egy üres csigaház. Jézus figyelmeztetése nem ijesztgetés, hanem a fontossági sorrend betartására való buzdítás.

Ha egyszer komolyan megvizsgálnánk, hogy mi fontos nekünk egy napban, egy héten - lenne-e különbség az ateisták értékrendje és a mi értékrendünk között? Nem ugyanazokért a javakért szaladgálunk mi is, mint ők? Nem ugyanazok a dolgok izgatnak-e bennünket is, mint őket? Nem csak miséket és imákat mellékelünk szigorúan "pogány" nyüzsgésünkhöz? A Jézushoz közeledés legfőbb jele a másik emberen látható. Azon az emberen, akiben Jézust valóban szeretjük. A nagyböjti idő komolyan vételének legfőbb bizonysága.

 

vissza