Evezz a mélyre!

Az iskola kezdetével mi felnőttek is jobban érezzük az idő múlását, talán még inkább, mint január elsején. Véget ért a nyár, a szabadság, kezdődik a tanulás, folytatódik a munka. Már megint... A kisebb gyerekek még csillogó szemmel, a várakozás izgalmával indulnak az iskolába. Mi már sokszor elfásultunk, belefáradtunk évek, talán évtizedek óta végzett munkánkba, amit nem feltétlenül szeretünk, de meg kell élni, nevelni kell a gyerekeket... S ha szeretjük is, amit csinálunk, egy idő után még ekkor is elfoghat minket a csüggedés, az értelmetlenség érzése. Ilyenkor az ember vagy folytatja rutinból, vagy abbahagyja, vagy új erőt merítve végzi tovább munkáját. De honnan merítsük ezt az erőt?

A 2000. év környékén II. János Pál pápa kiadta a jelszót: "Evezz a mélyre!" Felhívás
a nagy visszhangra talált a világ keresztényei között. "Evezz a mélyre!" Jézus megkéri Pétert, jövendő apostolát: "Evezz a mélyre és vessétek ki a hálót!" A halászok egész éjszakás megfeszített - és sikertelen - munkájuk után fáradtak, nyűgösek, pihenni szeretnének. Péter is ugyanígy érzi magát, de mivel Jézus kéri, ezt feleli: "A te szavadra mégis kivetem a hálót." Minden egyes szó fontos: "a te szavadra", "mégis".

Figyeljünk arra is, hogy Jézus nem azt kéri, hogy evezgessenek egy kicsit a part mellett, hanem evezzenek a mélyre. Vagyis teljes erőfeszítéssel dolgozzanak, adják bele minden erejüket. S amikor ezt megteszik, Isten megadja a hihetetlen eredményt: a csodálatos halfogást.

Ezt kéri tőlünk is: "evezz a mélyre!" Hogyan tehetjük ezt? Néhány példa: aki hivatalban dolgozik, ne fölényeskedjen azokkal, akik ügyeiket intézni jönnek hozzá, hanem szeretettel és érdek nélkül legyen segítségükre; aki gazdálkodik, ne vigye a piacra az előző nap permetezett zöldséget; aki mosogat, ne hagyjon ételmaradékot az evőeszközökön; aki mesterember, tisztességesen végezze munkáját, s ne okozzon bosszúságot és veszélyt hanyagságával; az iskolás tanulja meg rendesen a leckéit; az orvos ne érdekből, hanem hivatásból gyógyítson, egyformán kezelje a gazdagot és a szegényt; az ápolónő ne tegye le a magatehetetlen ember mellé az ennivalót, hanem etesse meg; szóljunk kedves szavakkal ahhoz, akit bánat gyötör, még ha nekünk is vannak gondjaink... Így evezünk a mélyre, ezekkel az "apróságokkal": lelkiismeretesen, nem félszívvel, hanem az Isten kedvéért és embertársaink iránti szeretetből teljesített kötelességünkkel.

S ha elfog minket a csüggedés, mert nem látunk eredményt, vagy kilátástalannak érezzük életünket, menjünk Jézushoz, keressünk nála felüdülést és erőt; ő meg fogja adni azt. S ha nem megy könnyen, amit tennünk kell, az ő szavára, az ő kedvéért, az ő örömére és dicsőségére mégis tegyük meg azt, ami nehezünkre esik. És ő, aki olyan irgalmas, meg fogja adni azt az erőt, élményt, biztató szót, amire éppen akkor szükségünk van. Erőfeszítéseink értelmét sokszor csak halálunk után fogjuk látni - addig is bízzunk a minket olyan nagyon szerető Istenünk bölcsességében és irgalmában, aki nem kér tőlünk semmi értelmetlent, aki velünk járja életünk útjait, s minden kis és nagy gondunk fontos számára.

Egy történet szerint Isten arra kért egy embert, hogy teljes erejéből igyekezzen elmozdítani egy sziklát, amit az ember meg is tett. Évek után elcsüggedt: a szikla nem mozdult, s a kísértő is azt suttogta: értelmetlen ezt tennie, hagyja abba. Végül megkérdezte Istent, mit csinál rosszul, hogy nem tudja teljesíteni a feladatot. Isten ezt válaszolta: "Én arra kértelek, hogy teljes erődből nyomd azt a követ, amit meg is cselekedtél. Egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. S talán felesleges volt? Tested megerősödött és megizmosodott az állandó erőfeszítéstől, és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Te megtetted, amire kértelek. Most akkor, barátom, elmozdítom a követ."

Isten tőlünk is ugyanezt kívánja: "csak" az erőfeszítést, s akkor egyszer majd ő maga fogja elmozdítani a követ életünkből. Ne a saját erőnkből próbáljuk tehát tovább vonszolni magunkat (a hajunknál fogva úgysem húzhatjuk ki magunkat a mocsárból), hanem merítsünk az isteni erő végtelen forrásából, és kiegyenesedve, felemelt fejjel menjünk tovább.

vissza