Mire neveljük a gyermekeinket?

Jóra, szépre – szokták mondani. Tegyük fel a kérdést inkább így : életrevalónak vagy életre? Sokak szerint az a cél, hogy minél előbb megtalálja a helyét. Tanuljon meg pénzt keresni, hazudni, lopni, akár tisztességtelenül is élni, hiszen ma nem azok érvényesülnek, akik törvénytisztelők, hanem azok, akik ügyeskedni tudnak. Milliárdosaink mennyi idő alatt lettek milliárdosokká? Sokan tűnődnek ezen, mondják is, nincs ez így rendben. Igen, aki életrevalónak nevel, az ügyeskedésre tanít, és szól: legyünk jókor jó helyen!

Közhelynek számít, hogy válság van. Válságban vannak az iskolák, az oktatás, a nevelés. (Ettől szenvednek a pedagógusok, a szülők és a gyermekek.)

Kétféle iskolatípust szoktunk megkülönböztetni: a konzervatív, az értékeket őrző és továbbító iskola. A másik a liberális szemléletű: a valósítsd meg önmagad, járd a magad útját, bontakoztasd ki a saját egyéniségedet! Ez a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Vannak átfedések. Mindez nem jelenti azt, hogy liberális iskolatípus ne közvetítene értékeket, vagy a konzervatív ne törődne a személyiséggel.

Tény, hogy a világ ma az elbocsátások világa, a munkanélküliségek időszaka, s mint ilyen: jövőkép nélküli. Bezárt világban élünk, „bolygó-sorsot" élünk. Mindenki egy sajátos egyéniség. Van, aki folyton szerepelni akar, van, aki visszahúzódó típus, de ez utóbbi is egy szerep, a fel nem tűnés is egy fajta feltűnés. Mindenki a saját szemüvegén keresztül nézi, látja és láttatja a világot. Jó volna, ha erre jobban odafigyelnénk!

Az embert többek között az is megkülönbözteti az állattól, hogy van jövőképe, amelyet tudatosan alakít, vagy nem alakít. Megtehetem, hogy programokat tervezek. Megtehetem, hogy semmit nem teszek. Akkor is eltelik az idő. Csak az embernek van jövőképe, az állatnak nincs. Mert mondjuk, hogy a disznóból sonka lesz, az vajon jövőképe-e? Igen, de nem a disznónak! Mert ha a disznó tudná, hogy azért etetik, hogy a végén levágják és sonkát készítsenek belőle, biztosan nem enné meg a moslékot.

 A jövőkép határozza meg jelent. Ha tudom, hogy holnap mit szeretnék tenni, hova szeretnék eljutni, akkor már ma készülni kezdek rá. Mit kell tenni, hogy a jövő másképpen alakuljon. Ha a disznó késleltetné a hízást, nem lenne belőle olyan gyorsan sonka.

Arra neveljük tehát a gyermekeinket, hogy tudjanak élni. Fontos dolog: neveljük őket arra, hogy tudjanak meghalni! „Micsoda szamárság!” – mondhatnák sokan. Nem az! Azt értsük alatta, hogy ne menjenek a saját haláluk elébe. Tudják kivárni, amíg eljön. Mert úgyis eljön! Magyarul: tanítsuk meg őket arra, hogy tartalmasan tudják leélni az életüket!

Nem szoktak foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy ki vagyok én! Sok gyermek úgy nő fel, hogy nem tudja, kicsoda.Egy példázat a Gólemről, aki állandóan szorongott. Délben félt az estétől, este az éjszakától, éjszaka a reggeltől. Soha nem találta semmijét. Aztán jött az ötlet, hogy mindent fölír, aztán kipipál. Reggel boldogan ébredt föl, mert minden ruhadarabját megtalálta. Amikor felöltözött, egy pillanatra meghökken: igen, mindenem megvan, rajtam van, de hol vagyok én? Ez a két legfontosabb kérdés: hol vagyok én? Ki vagyok én?

A házasság egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata, amelyhez a gyermekek is hozzátartoznak. Csak akkor tudjuk igazán nevelni a gyermekeinket, ha folyamatosan éreztetjük velük, hogy fontosak nekünk! Legyen a gyermek fontos a szülő, az iskola és a társadalom számára. Az olyan társadalom, ahol a gyermek az érvényesül akadálya, nem pedig a jövő záloga, öngyilkos társadalom!

Magyarországon ma családonként csak egy gyermek születik. Ahhoz, hogy egy nép reprodukálni tudja magát, legalább három gyermek kellene. Ismert a kifogás: nincs abban a helyzetben, hogy hármat vállaljon. Tény: vannak nagyon szegények. Tény: vannak nagyon gazdagok. De az is tény, hogy az ötvenes évek életszínvonalánál ma senki nem él rosszabbul. Ismert a mondás: a halotti ingnek nincsen zsebe. Semmit nem vihetünk magunkkal, csak a szeretetet. Az megmarad, ahogyan Pál hirdeti.

Mire neveljük a gyermekeket? Tanítsuk meg arra, hogy az élet önmagában is érték, szent! Honnan tudja a hóvirág, hogy mikor kell nyílnia? És gólya, hogy mikor kell elröpülni, és hova kell visszatérnie? Az élet valóban csodálatos!

Nem tehetünk akármit a földdel, nem tehetek akármit saját magammal. A dohányos azt mondja, ha rászólunk: mi köze hozzá! Csakhogy nem szabad elfelejteni, hogy a dohányos és alkoholista betegek kezelése többe kerül az egész társadalomnak, mint amennyi pénzt az állam ezekből a káros anyagokból beszed. A nem dohányzóknak és nem ivóknak kell eltartaniuk, megfizetniük az így megbetegedettek kezelését. Senki nem tehetek saját magammal azt, amit akarok. És másokkal szemben sem.

A pedagógusok tanítanak. Van-e, aki semmit nem felejtett el abból, amit tanított? Nincsen! Bajban vagyunk, mert fel kell tenni a kérdést: akkor mire való az iskola? Ha elfelejtjük azt, amit tanítunk, meg azt is, amit tanultunk, akkor kell lenni valaminek, amiért az iskola mégis nagyon fontos. S ez nem más, mint az ember szeretete!

Irreális elvárások vannak az iskolákkal és gyermekekkel szemben is. A cél, hogy minél kevesebb ráfordítással, minél rövidebb idő alatt, minél sikeresebbek legyenek. A szülőknek az egyik legfontosabb dolog ha gyermekükről van szó: szeretném, ha a gyermekem boldog lenne. Erre neveljék! A nagy többség azon töri a fejét, hogy mit kell tenni, hogy a nyelvvizsgája meglegyen, hogy elérje a megfelelő pontszámot. Persze, hogy ezek fontosak. De van ennél fontosabb. A tétel ugyanis, hogy addig ér valamit az ember, amíg hasznos, téves! Az életnek önmagában is van értelme!

Kiszámították, hogy ha csak a kötelező olvasmányokat szeretnénk elolvasni az egyetemen, akkor napi tíz óra olvasással, óránként 100 oldal elolvasásával 10 évig kellett volna csak olvasnunk, hogy a kötelezőeknek eleget tegyünk. Irreális elvárások!

Ki vagyunk szolgáltatva a globalizációnak. Sok ütődött szülő veszi a lapot, és a divatot követve öltözteti a gyermekét. Ma mindenki farmert hord, vagy ugyanazt a márkás cipőt. Így vész el a gyermekek egyénisége, egyéni színe. Nemrég hallottuk: nem kell a magyar körte, mert olcsóbb az argentin. Ez valóban őrültség!

Mi lesz azonban, ha egy mozdulattal elzárják a csapokat, kiolvadnak a hűtőládák? A saját lábunkra kellene állni! Akkor derülne ki, hol is vagyok én. Meg kell tanulni újra kenyeret sütni, önellátásra berendezkedni, mert a globalizációval szemben a lokalizáció az egyetlen fegyver. Mire neveljünk? A leányzókat pl. arra, hogy tudjanak sütni, főzni, mert nem biztos, hogy elég lesz, ha tudnak félkész árukat mikró-sütőben felmelegíteni. Gondolkozzunk  globálisan, cselekedjünk lokálisan. Csak az tud igazán szeretni, aki nem sodródik bele a véres eseményekbe.

 vissza